gtacar
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
San Andreas
 
GTA3
 
PC guru

Jelenleg még nincs engedély

 
Vice city
 
Vice city stories
 
Liberty city stories
 
GTA4
 
Történet

Lássuk csak miről is szól a GTA IV néven készülő játék:

A történet a jelenben játszódik. Főhősünk Niko Bellic, egy kelet-európai, nem igazán tiszta múltú ember. Az unokatestvére, Roman csalja el Liberty Citybe, elhitetve vele hogy ott jobb életet kezdhet (miután GTA-ról van szó ezért ennek esélye kisebb a nullánál). Elmondása alapján ő már megcsinálta a maga kis nyugdíjának alapját 15 sportkocsival és más egyébbel. Niko megérkezése után kiderül, hogy Roman közelről sincs olyan helyzetben mint ahogy azt feltüntette, egy mezei taxiscéget irányít és több irányból is szorongatják. Niko ott marad Liberty Cityben, ahol kezdetét veszi a szokásos üldözés és az elszabadult alvilági pokol.

Helyszín:

A GTA IV helyszínéről egészen az első trailer megjelenéséig találgatások folytak. Volt szó több város, többek között London lemodellezéséről is. Azóta már tudjuk hogy a változatosság kedvéért Liberty City lesz a történet otthona.
A GTA IV egy nagy városból fog csak állni, így ebben a részben mellőznünk kell a San Andreasban sokunk szívéhez nőtt vidéket. Ugyanakkor úgy tűnik, hogy a játékterület majdnem akkora lesz mint a San Andreasé. A Rockstar Games azt ígéri, hogy ha azt is belevesszük hogy rengeteg épületbe lehet majd belépni, akkor akár a két terület nagysága egyenlő is lehet. A valódi területeknek termédszetesen itt is más nevük lesz, pl. Brooklyn = Broker, Manhattan = Algonquin stb.

 
Time
 
A hét Képe

 
ennyien vagyunk
Indulás: 2007-03-30
 
Naptár
2024. Szeptember
HKSCPSV
26
27
28
29
30
31
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
01
02
03
04
05
<<   >>
 
Banner

 
CHAT
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
Vice city

 

Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Megnyílt a webáruházunk! NYITÁSI AKCIÓK! Tusfürdõ+Fogkrém+Sampon+Izzadásgátló+multifunkcionális balzsam most csak 4.490!    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran!    *****    Veterán anime rajongók egyik kedvence a Vadmacska kommandó. Retrospektív cikket olvashatsz róla az Anime Odyssey blogban    *****    Parfümök, Olajok, Párologtatók mind egy weboldalon! Siess mert nyitási AKCIÓNK nem sokáig tart! Nagy kedvezmények várnak    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Aki érdeklõdik a horoszkópja után, az nem kíváncsi, hanem intelligens. Rendeld meg most és én segítek az értelmezésben!    *****    A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött + napi agymenések és bölcseletek    *****    KARATE OKTATÁS *** kicsiknek és nagyoknak *** Budapest I. II. XII.kerületekben +36 70 779-55-77    *****    Augusztus 26-án Kutyák Világnapja! Gyertek a Mesetárba, és ünnepeljétek kutyás színezõkkel! Vau-vau!    *****    A horoszkóp elemzésed utáni érdeklõdés, nem kíváncsiság hanem intelligencia. Rendeld meg és nem fogod megbánni. Katt!!!    *****    Cikksorozatba kezdtem a PlayStation történelmérõl. Miért indult nehezen a Sony karrierje a konzoliparban?    *****    Will Vandom Rajongói Oldala &#9829; nosztalgia W.I.T.C.H. a javából, 2006 óta &#9829; Te még emlékszel?    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek bele kell néznie. Tedd meg te is, én segítek értelmezni! Kattints! Várlak    *****    Nagyon részletes születési horoszkóp + 3 éves elõrejelzés + kötetlen idejû beszélgetés diplomás asztrológussal! Kattints    *****    Smart Elektronika - Arduino és Okos Elektronikai termékek webáruháza .Álmodd meg, alkosd meg, vezéreld a jövõt!    *****    Smart Elektronika - Arduino és Okos Elektronikai termékek webáruháza .Álmodd meg, alkosd meg, vezéreld a jövõt!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek bele kell néznie, itt: www.csillagjovo.gportal.hu    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését. 0630/583-3168    *****    Nézzen velünk Debreceni Prémium lakásokat! Simonyi ingatlan Nézzen velünk Debreceni Prémium lakásokat! Simonyi ingatlan